2011. március 15., kedd

Isteni növények



Egy remek oldalt szeretnék megismertetni, mely nemrég indult: növényekre és azok gyógyhatásaira fókuszál, fő mondanivalója, hogy igazából nincs szükségünk gyógyszerekre, mert az ember csupán a megfelelő növények alkalmazásával meggyógyulhat. Első körben a tartalom a sima, mezei, hétköznapi növények gyógyító hatásait írja le, amiket fogyasztunk nap-mint nap.







2011. március 11., péntek

Tavaszi kankalin



A tavaszi kankalin vagy más néven a primula a január egyik színes tavaszi szépsége.
A virágok csoportosan nyílnak egyszerre akár 10-15 virág is található egy növényen. Fajtától függően a virágzási idő januártól egészen júniusig is eltarthat. Így nem csak otthonunkban, de a tavasztól a kertbe kiültetve tovább gyönyörködhetünk ebben a kedves tavaszi virágban.
Ne dobjuk ki a virágzás után a kis cserepes kankalint, tegyük félre, földjét tartsuk kissé nedvesen, és tavasszal ültessük ki akár a kertbe akár egy nagyobb virágtartóba.

Az orvosi, vagy tavaszi kankalint mely az egyetlen hazánkban nem védett, tehát gyűjthető kankalinféle, régebben varázserejű gyógynövényként tartották számon, ami kinyitja az összes zárat és megtalálja a kincseket.
A középkorban a vallásos elnevezések mellett teret kaptak a kankalin népi gyógyászattal összefüggő nevei is. Így lehetett ez a növény gutaütésfű és köszvényfű is egyben. A „gutaütött” (agyvérzést, stroke-ot elszenvedett) embereknek az e fűből készült fürdőt javasolják, míg a kankalin teája kiváló köszvényellenes szer. A szártalan kankalin bedörzsölő szer vagy ülőfürdő formájában is csökkenti a reumatikus fájdalmakat. Kiválaszt a vérből minden mérgező anyagot, így azok nem tudnak az ízületekben lerakódni, számos fájdalmas órától megkímélve azokat, akik inkább a természetes gyógymódokat részesítik előnyben a fájdalomcsillapító tablettákkal szemben.

Tavaszi vértisztító keverék:

50 g kankalin
50 g bodzahajtás (ha lehet, frissen kipattant rügy)
15 g csalánlevél
15 g pitypanggyökér

A keverékből 1 púpozott teáskanálnyit leforrázzunk 1/4 l vízzel, három percig állatjuk. Napi két csészényit kortyolgassunk.


2011. március 3., csütörtök

Természet IQ-ja / Nature's IQ

Film készül A természet IQ-ja c. könyvből, amely 2009-ben az Egyesült Államokban Az év könyvei díjat nyerte el tudomány kategóriában.
A könyvről további információt találunk itt magyar nyelven, valamint egy mintafejezetet is megtekinthetünk.
English version here!



Bővebb információ a film honlapján: naturesiqfilm.com