2010. július 19., hétfő

Egy kis szünet


Kb. 10 nap telt el az utolsó bejegyzés óta.
Még egy kis idő, aztán újra jelentkezem.

Addig is olvasgassátok a régebbi postokat!

Boldogságot!

2010. július 8., csütörtök

Szellemvárosok #4 - Gilman

Szellemváros: olyan város, ami mára teljesen kihalt ember által okozott vagy természeti katasztrófa által, gazdasági tevékenység, ellenőrizetlen törvénytelenség, vagy háború miatt. 

Gilman, Colorado


Nézz körül!


Nagyobb térképre váltás


A városkát 1886-ban alapították a coloradói ezüstláz idején, később az ólom- és cinkbányászat központjává vált. A település az Eagle-bánya köré épült. 1984-ben az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal kitelepítette a lakosokat mérgező szennyeződések (nehézfém), beleértve a levegő és a talajvíz szennyezettségét is, valamint a bányák nem jövedelmező működtetése miatt. Jelenleg a szellemváros magántulajdonban van szigorúan elzárva a nyilvánosság elől.


A település a vandalizmus áldozata lett, a főutca tele van feliratokkal. A több, mint 20 éves rongálás szinte minden üveg tárgyat megsemmisített, csak néhány ép ablak maradt.
Ennek ellenére a város egyes részei máig úgy festenek, mint a bánya bezárásakor. A fő aknalift még mindig készen áll az érces vagonok számára. Számos kocsi és teherautó maradt a garázsban, ahogy a tulajdonosok hagyták.






2010. július 5., hétfő

A biotej megmentheti az életed!

Egy új tanulmány kimutatta, hogy organikus tej fogyasztásával csökken a szívroham kockázata.

Nagyon sok okot találhatunk, hogy vásárlásnál a valamivel drágább biotejet válasszuk:
Az ökológiai gazdálkodásokban nevelt tehenek nincsenek telepumpálva szintetikus növekedési hormonokkal, s nem kezelik őket feleslegesen antibiotikumokkal. (Amerikában az antibiotikumok 70%-át az állattartásban használják el!) Az "ökotehenek" kikerülik az ipari mértékű, szennyező állatetetési folyamatokat is. Az új tanulmány szerint, az általuk termelt tej fogyasztásával megelőzhető a szívroham.

Az American Journal of Clinical Nutrition-ban kiadott tanulmány 3623 felnőttet vizsgált Costa Rica-ból, ahol a teheneket leginkább legelőn nevelik, ellentétben az USA-val, ahol gabonával táplálják őket. Az alanyok fele átélt már egy nem végzetes szívrohamot, míg másik felük teljesen egészséges volt. A kutatók információkat gyűjtöttek a táplálkozásról, fizikai aktivitásról, mintákat vettek a zsírszövetből. Kielemezték, hogy egy zsírsav, név szerint konjugált linolsav (CLA) elsősorban tejtermékekben található meg. A legelőn tartott tehenek teje gazdagabb CLA-ban, mivel gyomruk a megfelelő savtartalmat biztosítja az enzimek (amik a CLA-t előállítják) normális működéséhez. Azonban ha kukoricával etetik őket, az növeli a gyomor savasságát, így az enzimek nem tudnak megfelelően működni.

 Krisna-völgyi tehenészet

Azoknál az embereknél, akik zsírszövetében a legmagasabb koncentrációban jelen volt a CLA, 36%-al kisebb a szívroham kockázata. Figyelembe vettek egyéb szokásokat, mint a dohányzás, az alkoholfogyasztás, vagy a betegség előfordulását a családban.


A kutatás kimutatta, hogy a biotejben 5x annyi CLA található, mint a hagyományos tejekben. A CLA védelmező hatása ilyen mértékben már a tejben található telített zsírsavak okozta ártalmakat is kiegyenlíti. A teljes tej a leggazdagabb CLA-ban, mivel a CLA egy zsír fajta. Tehát mikor csökkentjük a zsírtartalmat, vele együtt a CLA szintet is csökkentjük. Szerencsére a legelőn tartott tehenek teje sokkal kevesebb telített zsírsavat tartalmaz, mint a hagyományos tej, így fogyasztásával nyugodtan élvezhetjük a CLA (ami egy többszörösen telítetlen zsírsav) előnyeit.

2010. július 3., szombat

Hogyan vonzz madarakat a kertedbe?


Ingyen terápia és növényvédelem, valamint egy kis kikapcsolódás - csábíts kertedbe madarakat!

A madarak élettel töltik meg a kertet, színes tollazatukkal, vidám ténykedéseikkel, érdekes madárfüttyeikkel és énekükkel. Jelenlétük egy remek mód a bosszantó rovarok kordában tartására veszélyes mérgek használata nélkül. A "madárlesnek" mindemellett stresszoldó hatása is van.


Sokféle fa és bokor ültetésével kiváló fészkelő- és pihenőhelyet biztosíthatunk, táplálékul a gyümölcsök és rovarok szolgálnak. Míg arra vársz, hogy a fák és bokrok megnőjenek, lássunk 2 egyszerű módot, amivel máris megkezdheted a madarak vonzását. Könnyen elkészíthető, újrahasznosított madárházak és -fürdetők biztonságos helyet nyújtanak a tollas állatkáknak, hogy a ragadozóktól (pl. házimacska!) távol gubbasszanak.

Madárfürdető egy szempillantás alatt

Éppen bármilyen sekély tartály, ami megtartja a vizet alkalmas fürdetőnek. Fogj egyet, aminek vastag a szegélye, hogy legyen mire leszállniuk a madaraknak, széles az átmérője, a közepe 3-7 cm mély (ha ennél mélyebb, rakj a közepére lapos köveket, amire a madarak rá tudnak állni, s így nem fulladnak meg). Egy régi növény alátét, egy behorpadt tepsi, vagy egy szemetesvödör fedele remek madárfürdővé válhat.

Helyezheted a fürdetőt közvetlenül a földre, egy tönkre, egy nagy felfordított virágcserépre (remek hasznosítása egy repedt darabnak), vagy bármilyen stabil tárgyra, ami megfelelő talpazatnak. Győződj meg róla, hogy a talpazat és a tartály kellően stabilak, s egy lelkesen fürdőző madárcsapat nem fogja tudni felborítani. Ha maga a fürdető elég könnyű ahhoz, hogy elfújja a szél, tegyél egy nagy, vonzó követ a közepére, s töltsd meg friss vízzel.

Helyezd a fürdetőt 2-3 méterre a macskák és más ragadozók esetleges búvóhelyétől, de közel a bokrokhoz, ágakhoz, ahova a madarak visszavonulhatnak, ha megriadtak az említett ragadozótól. Az ablakon kívüli, vagy egy padhoz közeli elhelyezés, ami jó rálátást nyújt a madarakra remek kikapcsolódás, de amennyiben az ablakod közelébe teszed, legalább 1 méterre legyen a háztól, hogy megelőzd az ablaknak repüléseket, ami évente fél-1 milliárd madár halálát okozza.

Mindig pótold a vizet, ha szükséges, így a madarak számíthatnak rá, hogy mindig friss vizet találnak, mikor megállnak - figyeld meg, ahogyan sorba állnak az ivásért! Öntsd ki a piszkos vizet néhány naponta, így nem fog a szúnyogok tenyészhelyéül szolgálni. Ha szükséges egy durva kefével is átsikálhatod a belsejét, hogy tisztán tartsd.

Madárház tejes dobozból

A természet faágak és bokrok formájában kínál otthont a madaraknak, ám ők igen megbecsülik a madárházak nyújtotta extra védelmet. Egy egyszerű búvóhely elkészítéséhez nincs szükség semmilyen asztalosi képzettségre, vagy szerszámokra, mindössze egy tejes karton és pár csavar kell.

Amire szükséged lesz:

- egy üres 1,5-2 l-es tejes/gyümölcsleves doboz
- tűzőgép
- kb. 2 méter erős zsinór vagy szintetikus fonal
- egy kicsi, éles kés
- alacsony-VOC festék, nem mérgező ragasztó, dekoratív anyagok (fakultatív)

Hogyan készítsd el:

1. Alaposan tisztítsd meg és szárítsd ki a kartont!

2. Fűzd össze szorosan a karton tetejét, vagy a kiöntőnyílást, hogy teljesen zárt tetőt kapj!

3. Vágj az egyik oldal közepébe egy kört, kb. 10 cm-rel a teteje alatt! A lyuk nagyjából 3-4 cm átmérőjű legyen, ez a legtöbb madárnak megfelelő. Amennyiben egy különleges madárfajt szeretnél a területedre csábítani, természetesen a lyuk szükség szerint kisebb vagy nagyobb is lehet. Hogy megtaláld a helyes méretet, látogass el a wild-bird-watching.com oldalra. (Az adatok inchben vannak megadva, 1 inch = 2,54 cm.)

4. A bejárattal szembeni oldalon vágj mind a 4 sarokban egy kis lukat, itt lesz hozzáerősítve a fához vagy oszlophoz a házikó.

5. Vízelvezetéshez szúrj néhány apró lukat a doboz alján!

6.  Ki is akaszthatod új madárházadat úgy, ahogy van, ha nem bánod, hogy kis hirdetőtábla függ a kertedben.
De ki is dekorálhatod, pl. befestheted, vagy befedheted papír-/ruhadarabokkal. Festés előtt csiszolópapírral érdesítsd meg a felületét, s utána vond be a festékkel. Használd a fantáziád, s tegyél hozzá díszítéseket, ha a festés megszáradt! Szalmát is ragaszthatsz az oldalára, s igazi kis szalmaházad lesz!

7. Amikor minden dekoráció megszáradt, fűzz egy darab zsinórt a felső, majd alsó két lyukon keresztül, s erősítsd gondosan a házat egy árnyas fatörzshöz vagy oszlophoz, nagyjából 1,5 m-re a földtől. Ez a magasság a legtöbb madárnak megfelelő, különleges fajokhoz nézz utána a wild-bird-watching.com oldalon.

8. Csinálj többet, és akaszd ki őket! Néhány madár, mint pl. a házi ökörszem, telerakja a házakat gallyakkal, hogy ezáltal elejét vegye a versengésnek - mivel ő igen apró, más madarak nem férnének be az odúba.

9. Ősszel lebonthatod ,s eldobhatod a madárházat, mivel az anyaga nem igen bírja ki egy szezonnál tovább. Valamint egy beteg madár, ami meglátogatja a házat, a többieket is megbetegítheti, és a tejes doboz házak igen nehezen tisztíthatók. - rodale


2010. július 1., csütörtök

Szellemvárosok #3 - Wittenoom

Szellemváros: olyan város, ami mára teljesen kihalt ember által okozott vagy természeti katasztrófa által, gazdasági tevékenység, ellenőrizetlen törvénytelenség, vagy háború miatt.

Wittenoom, Ausztrália


Még ma is furcsa figyelmeztető táblákat láthat az utazó Nyugat-Ausztrália egy elhagyatott kisvárosa felé autózva. A néhány kilométerenként újra és újra feltűnő táblák egészségünk károsodásának veszélyére hívják fel a figyelmet. Megérkezésünk után a táblák már az ajtók és ablakok zárva tartására szólítanak fel. Nem véletlenül.


A por mezoteliómát (egy ritka rákfajta, amit kapcsolatba hoztak az azbeszttel) vagy azbesztózist (kiterjedt tüdőszöveti hegesedés) okozhat.


Wittenoom – bár a kontinens talán legfestőibb tájainak egyikén található – a világ azbeszttel legerősebben szennyezett területe volt. A hatvanas évek közepéig csaknem hétezer, főként bevándorlókból verbuvált bányász dolgozott abban a bányában, amely a legveszélyesebbnek tartott azbesztvariánst, a krokidolitot rejtette magában. Több mint 160.000 tonnányit hoztak felszínre eből az anyagból, melyet csaknem háromezerféle termék előállítására használtak fel szerte a világban (pl. hőszigetelő anyagok).

A hétezer bányászból kétezren nagy bizonyossággal az azbeszt tartós belélegzése okán kialakult rosszindulatú betegségben haltak meg. Ezzel Wittenoom az azbeszt Csernobiljává vált…




Itt egy térkép Wittenoom-ról, középen ha ránagyítasz láthatsz néhány apró világos pontot - ott él azon emberek zöme, akik elutasították a város elhagyását. Ez ma kb. 8-10 főt jelent.
Az áramot kikapcsolták, a postai szolgáltatás megszűnt, a vízellátást lekorlátozták az állandó lakhelyekre.
Az üresen maradt épületek többségét lebontották, de így is rengeteg a hulladék (öreg autók, hordók, s sok más ócskaság). A megmaradt épületek üresek, vagy régi gépekkel, törött váltókkal, gumikkal, és ezekhez hasonlós cuccokkal vannak teletömve.



A turisták számára kínált szállások engedély nélküliek, s nem felelnek meg a környezeti és egészségügyi előírásoknak.


Egy videó Wittenoom természeti adottságairól, napfényes oldaláról...